1 millió férfi vitte ágyba a14 éve alatt ez a nő, most új életet akar kezdeni

 Egy teljesen új állásban próbálta ki magát az a hölgy, aki legalább egy millió férfival feküdt le “karriere” során.

Zaynab Alkhatib, aki Kat Lee művésznéven állt prostituáltnak, 14 év után végleg maga mögött hagyja a múltját, hogy önkéntesként jótékonykodjon. Ugyan Zaynab a webkamerás élvezetekkel nem hagyott fel, abban már közel sem olyan biztos, hogy valaha ismét teljesállású prostiként keresse meg a kenyérre valót.

Kat csak 18 éves volt, amikor először belekóstolt a szexmunkába, azóta pedig legalább 1 millió férfival feküdt le, legalábbis a saját becslései szerint.

Tini voltam még, amikor elkezdtem. Az egész egy fotósorozattal kezdődött, ahol az ikertestvéremmel egy felnőtt magazinnak pózoltunk. Arra kértek minket, hogy vegyük le a felsőnket és a bugyikat is. A fotós ezután közölte, hogy ikrekként jók lehetnénk a pornóban, ez pedig később az eszkortozáshoz vezetett” – mesélte Kat, aki reméli, hogy ennyi év után most valami egészen mással is foglalkozhat.

Az egykori szexmunkás több jótékony szervezethez is jelentkezett, aki elsőre furcsállta, hogy 7 óra alatt sem keres meg annyit, mint annak idején egy óra alatt, de mint mondta, ettől függetlenül boldog és elégedett.

Ugyan a jövőben még bármi megtörténhet, nincs garancia arra, hogy Kat soha sem fog visszatérni a régi életéhez. Az év elején amiatt került a hatóságok keze közé, mert bántalmazott egy járőrt, emiatt pedig pénzbírságot is kapott. Akkor azt mondta, mivel ilyen régóta csinálja, amit csinál, nem tervezi feladni a munkáját.

(Daily Star)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *