Ez a férfi több, mint 22 millió forintot költött arra, hogy tökéletes nő legyen belőle.Szerinted sikerült neki?

Fulvia Pellegria az olasz transznemű nő, Fulvio néven, férfikét született egy olasz kisvárosban, de már fiatal korában arra vágyott, hogy nő lehessen. Ezelőtt 16 évvel neki is fogott tervének megvalósításához, és orvosoktól plasztikai sebészekig meg sem állt, míg nő lett belőle.

A szőke “bombázó” álma teljesült, hiszen nagymellű nő lett belőle, azonban ő mégsem boldog. De hát ki is lenne ilyen külsővel? A transznemű Fulvia 76 ezer dollárt, vagyis közel 22 millió forintot költött eddig arra, hogy így nézzen ki, de tisztában van vele, hogy a végeredmény enyhén szólva borzalmas lett.

“Nem vagyok boldog, mivel tudom, hogy nem lettem tökéletes” – nyilatkozik az új külsejéről. Fulvio rengeteg beavatkozáson van már túl, kapott óriási mellimplantátumokat, hormonkezelést, ajakfeltöltést, fenékimplantátumot, és két zsírleszíváson is átesett. Fulviot felesége támogatta az ötlet kivitelezésében, ő ösztönözte arra is , hogy kés alá feküdjön, egy bájos fenék érdekében.

Fulvio, bár már gyerekkorában tudta, hogy ő transznemű, csak házassága után merte felvállalni. Sokáig, férfiként úgy érezte magát, mintha börtönbe lenne zárva a saját testében, azonban most, hogy végre nőként élhet, sokkal teljesebb az élete. Senki nem gondolta róla, hogy ő igazából transznemű, hiszen eljárt focizni, sörözni, drága kocsikat, és fegyvereket vásárolt.

Az apja soha nem fogadta el, hallani sem akart róla, mikor megtudta, hogy nő szeretne lenni, be akarta rakni egy pszichiátriai intézetbe, azonban Fulvio felesége nem egyezett bele. Jelenleg ő tartja el, és annak ellenére, hogy már az összes barátjuk elfordult tőlük, és a városban sem nézik jó szemmel őket, a nő mégis kiáll “férje” mellett.

Elhagyta 9 gyermekét és férjét is egy nő,egy Afrikai férfiért akit soha nem látott csak a facebookon beszéltek.Ezután elképesztő dolog történt!

Bemutatunk nektek egy történetet,ami nem egyedi eset.

A 44 éves Heidi, kilenc gyermek édesanyja elhagyta férjét és családját fiatal gambiai szeretőjéért, akit eddig csak Facebookon látott. Heidi ragaszkodik hozzá, hogy megtalálta élete szerelmét, és ez nem csak egy futó kaland.

Andy Hepworth, az elhagyott férj máshogy látja. Végignézte, ahogy felesége elutazik Gambiába új szerelméhez, a 30 éves Mamadou Jallow-hoz, akit addig személyesen nem is látott. A találkozó mégis jól sülhetett el, mert az asszony el akarja indítani a válópert, és jövőjét új barátja mellett képzeli el.

Heidi és Mamadou

Andy szerint ez az egész életközepi krízisnek köszönhető tévedés, hiszen Heidi az utóbbi időben tetoválást csináltatott, edzeni járt, ruhákat vásárolt. Míg a válság előtt szerető, gondoskodó anya volt, 23 évig feleség, most volt férje szörnyetegként festi le, akinek teljesen elcsavarta a fejét a fiatal szerető. Mondjuk ő sem teljesen makulátlan, mert 5 éve ő költözött el, de amikor meggondolta magát, Heidi visszafogadta. A három legfiatalabb gyerek – 6, 9 és 11 évesek – nővérük felügyelete alatt cseperednek.

Az elhagyott férj

Heidi tagadja, hogy Mamadou, aki Banjulban, a fővárosban lakik, csak arra használná őt, hogy útlevelet szerezzen. Az asszony azt mondja, természetes, hogy házassága véget ért, most pedig nagyon boldog, nem is találhatott volna kedvesebb férfit.
Gyermekei hiányoznak neki, de nem hagyta őket felügyelet nélkül, videochatelnek minden nap, és Heidi szerint megértik őt.