Fogalma sem volt, hogy terhes a fiatal lány, a mentők élesztették újra a babát

Nem várt eseményhez hívták ki a mentőket Baranya megyében– írta az Országos Mentőszolgálat Facebookon. Egy fiatal lány azért kérte a mentők segítségét, mert hasi fájdalmai voltak.

A lány a mosdóban fogadta a mentősöket, és elmondta, már egy nappal korábban felkereste a háziorvosát, de még mindig fennállnak a panaszai.

A mentőket azonban nem ez lepte meg igazán, hanem hogy a vizsgálat közben a fiatal lány egy újszülöttet hozott világra

– írták a posztban.

A lánynak ugyanis fogalma sem volt róla, hogy az elmúlt hónapokban terhes volt. A mentőápolóknak azonban megdöbbenni sem volt ideje, mivel a baba nem sírt fel. Azonnal megkezdték az újraélesztését, körülbelül fél perc múlva pedig a baba megmozdult, levegőt vett és hangosan sírni kezdett.

Az anyát mentőhelikopterrel, az újszülöttet pedig koraszülött mentőegységgel vitték kórházba.